B verzió

Egyedül.
Egy szobában.
Be vagyok zárva.
Nincs itt senki.
Nincs itt semmi.
Körülöttem csak falak.
A falakon túl szobák, folyosók, terek, utcák, házak.
Üresek.
Mind üres.
Nincs ott semmi.
Nincs ott senki.
Várok.
Várok.
De mire várok?
Vagy kire várok?
Valaki jöjjön már!!!
Segítsen!!!
Félek.
Sötét van.
Egyedül vagyok.
Félek.
Nem jön senki.
Fáj ez a csönd.
Itt… legbelül.
Hol van mindenki?
Miért nem jönnek?
Hol van ő?
Ő.
Aki bezárta maga után az ajtót.
Elment.
Nem jön vissza.
Soha többé.
Ezt mondta.
Soha.
De miért?
Ennyire elviselhetetlen vagyok?
Ennyire szerethetetlen?
Nem értem.
Miért?
Nem értem.
Félek.
Jöjjön vissza!
Ne hagyjon itt!
Nem hagyhat itt!!
Nem teheti ezt velem!!!
Nem szeret?
Lehet nem szeretni valakit?
Én szeretek.
Én szeretem.
Azt akarom, hogy jöjjön vissza.
Szeretném, hogy visszajöjjön.
Szeretném.
Szeretem.
De itt hagyott.
Egyedül.
Várjam?
Mégis várjam, hogy visszajön-e?
De azt mondta nem jön.
Soha többé.
De honnan tudja, hogy soha többé?
Nem tudom.
Nem értem.
Félek.
Sötét van.
Vagy csak csukva van a szemem?
Nem tudom.
Nem merem megnézni.
Mi van, ha tényleg sötét van?
Félek.
Felállok.
Kinyitom a szemem.
Világos van.
Világos.
Állok az ajtó előtt.
Nincs is bezárva.
Kimegyek.
Világos van.
Emberek.
Mennyi ember!
Kik ezek?
Nem tudom.
Félek.
Vissza akarok menni.
De ott nincs senki.
Mit tegyek?
Nem akarok egyedül lenni.
Maradok.
Félek.
Valaki észrevesz.
Megáll.
Ki ő?
Nem tudom.
Félek.
Megfogja a kezem.
A szemembe néz.
Én is az övébe.
Valami megcsillant benne.
De mi?
Nem tudom.
Nem értem.
Elindulunk.
Egymás mellett.
Kézen fogva.
Jó ez így most.
Már nem vagyok egyedül.
Már nem félek.
Jó ez így.
Már nem félek.

(Még 2 éve. Lezárásképp. Coldplay - Trouble.)