Drágaságok (egyelőre)

Csináltunk bunkert

21 és 22 évesek vagyunk. Teljesen normálisak. Nincsenek szellemi deformációink. Nem iszunk alkoholt.

Our everyday life 45.

- Feldobom a szerencse pénzérmém. Ha fej, bemegyünk az órára, ha írás, nem.
--> Fej lett.
- Á, a f*szom sem megy be, nem a pénz az úr.

/Végül is aztán bementünk, mert rávettem Bent. Muhahaha. Vagy mégis csak a pénz az úr? ^.-

Kártyajáték

szánalmas, hogy tőled várok el akármit is. hogy tőled várom, majd kiegyenlíted azt, ami bennem mínuszként él. szánalmas, hogy egyáltalán tőled szeretnék valamit. megvan a magad élete. lehet, hogy nem tökéletes, de hajaz arra. az enyémhez képest maga a tökély. barátnő, lakás, munka, barátok, hobbik, múlt. én meg csak belerondítanék. szeretnélek átölelni, megcsókolni, szeretkezni veled. főzni rád, mosolyogni egy üzeneteden, ami azt jelenti, hogy gondolsz rám. mindig ott lapulok benned. most, hogy már mindent kiöntöttem a te poharadba, hagynám, hogy megidd mindazt a mérget, ami belőlem fakadt. képes lennék elengedni magam és semmire sem gondolnék. pedig kellene. nagyon is kellene. de most, téged akarlak. úgy érzem, te is akarsz. biztos megint tévedek. csak próbálom kitalálni, a te kezedben milyen lapok vannak. most mi legyen?

valószínűleg megint csak az a szeretetéhes vacak sikoltozik az agyam mezsgyéjén. toporzékol, ordítozik, veri az üres falakat maga körül gyönge és sápadt kezeivel, kérlel, könyörög. de nem hagyhatom szabadulni. ő hazudik. mindig is hazudott nekem, s emiatt mindig én jártam rosszul. ő eléldegélt a kis morzsákon, amiket azokon a mámoros éjjeleken hazaindulva felszedegettem az eldobált erkölcsök után. én meg lélekinfúzióra kötve vészeltem át a rákövetkező heteket, az ágyamban vegetálva. egy képernyőtől várva a megváltást. kérlek, uram... tekints le vétkes bárányodra, hallgasd meg imám... legyen, ahogy te akarod... ámen... hogy az a...

most is ez a helyzet. irigylem mástól a boldogságát. azt akarom, hogy velem legyen boldog. mert úgy tűnik, velem senki nem akar boldog lenni. velem mindenki csak úgy van. én is csak úgy vagyok. "ő is ott volt? tényleg? nem emlékszem rá." talán ez a gond.

egyszer majdnem megtörtént. olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem a boldogságban kigömbölyödött pocakod a korgó hasamhoz simulni. kellemesen fanyar illatod volt. jó volt. átöleltél. én is téged. melengettél egy kicsit. a testem, meg a megfáradt lelkem is. szerettél egy kicsit. akkor éppen csak én léteztem a számodra. azt hiszem. vágytam erre az apró kis kapcsolatra. csak valaki érintsen már meg. szinte már odahajtottam a szám a tiédhez. szinte már némán könyörögtem neked, hogy tegyük meg. szinte már éreztem, ahogy te is mozdulsz felém. szinte. majdnem elkövettem egy megbocsáthatatlan bűnt. bár tudom, hogy a mi titkunk maradt volna. kimondatlan esküként választana szét minket. kimondatlan kényszerként láncolna téged hozzá. hogy jóvá tedd, amiről ő sosem fog tudni. de aztán valami utolsó foszlánya a becsületemnek, józanságomnak, megmozdította a testem. távolodásra bírva tőled. beszédre késztette a szám csók helyett. jó éjt, és én elmentem. vissza a zugomba. de legalább ember maradtam. legalább boldogok maradtatok.

egyszer azt mondtad, ha nem lenne ő, minden tekintet nélkül engem akarnál. talán egy másik, párhuzamos univerzumban ő nincs. csak én. meg te. aztán mi. de egyelőre itt vagyunk, és én még mindig szánalmas vagyok. te meg még mindig boldog. szerencsére.

Our everyday life 44.

Múmia nézés közben:

- Olyan fegyverrel harcolnak, mint a dothrakiak. Olyan hajlított kard vagy-
- Kasza?!?

xD