Szóval. Ugye szilveszter van meg minden, ilyenkor - többek között - kötelező a sajtos rúd. Apám csíkozza fel a tésztát, csináljon már ő is valamit, meg hogy anyum szerint ő "egyenesebben csinálja". Közben én pucolom a krumplit, próbálok koncentrálni a feladatra, ami nem is megy olyan könnyen, tekintetbe véve, hogy szerintem még mindig részeg voltam (vagyok) az előszilveszteri activityésguitarhero estétől. Közben ügyelem a csíkozást is, hogyazérna, tényleg jó legyen. Poénból benyögtem, hogy apa csináljon már egy elefántot, unalmasak ezek a kettes számrendszerből kiszökött rudak. De persze nem gondoltam komolyan, hátha ezzel elszakad a cérna, és anya kiakad. Röhögtünk egyet, aztán folytattuk tovább a dolgaink. Aztán mikor már minden létező krumpli feldarabolva nyüzsgött a langyos vizes medencében, odapislantottam megint az asztalon heverő tésztatömegre. Hát nem egy mutáns elefánt sandított vissza rám??? De. Lássátok, itt van ő, az orrszarvú, kétlábú mutáns Olifántom. Sajnos mivel degeneráltan jött a világra, nem maradhat sokáig életben, de boldog halált hal majd, és örök nyugalomra térhet az én bendőmben.
Imádom Tolkient, az egész általa alkotott világot. Az ő története szerettette meg velem igazán az olvasást és a filmeket is. Szerencsére ezzel az imádattal nem vagyok egyedül. Rengeteg művészt, képzőművészt, filmest, írót vagy éppen szabót is magával ragadta ez a világ, így rengeteg gyöngyszemmel örvendeztethetik meg a rajongókat. Mint például ezzel az Arwen nyaklánccal, amit nagyon jó lenne megkapni valakitől ajándékba, karácsonyra, vagy egyáltalán jó lenne, ha meg tudnám venni. Talán, majd egyszer, erre rakok félre pénzt.
Úgy érzem, kezd engem is megszállni a karácsonyi hangulat. Annyiban legalábbis, hogy van egy-két dolog, aminek tudok örülni. Apróságok, semmi komoly, semmi előrehaladás az életemben, mégis kicsit boldogabbá teszik számomra a világot. Úgyis mondhatnám, egy újfajta terápiába kezdtem, ami nem más, mint a LÉLEKNYALOGATÁS. Összegyűjtögetem az engem felhizlaló morzsákat a hálóról, gyönyörködöm bennük, és úgy gondolom, ezek majd teljesebbé, egészebbé tesznek. Tudjátok, a remény hal meg utoljára. Persze a teljes teljesség csak akkor lesz az enyém, ha kezemben vagy fejemben tartom ezeket a dolgokat.
1. A sötét lovag: Felemelkedés új előzetese
Ígéretesnek tűnik. Bane-től félek, főleg, hogy az ő karakterét nem is ismerem. Talán az új szériából nem múlja felül Jokert, de nem is a legjelentéktelenebb ellenség lesz. Trilógiazárásról beszélünk, nem is adhatják lejjebb a színvonalat. Megjelenik Joseph Gordon-Levitt is, biztos jól fog alakítani; az utóbbi időben Anne Hathaway-t is sikerült megszeretnem, szóval az ő jelenléte sem zavar, és hát persze Gary Oldman, Morgan Freeman, Michael Caine. Isteniek. Viszont. Nem értem, hogy akkor most a többi gonosszal mi van? Mármint igazából Rébuszt hiányolom egy kicsit, és minimális esélyt is látok arra, hogy lehet, mégsem fejezik be trilógiával a dolgot. Bár azért jó lenne, nem kell mindent a végtelenségig húzni.
2. A Hobbit első előzetese
Huhúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú, igeeeeeeeeeeeen, végreeeeeeeeee. Egy lépéssel közelebb kerültem a várakozás végéhez és Tolkien világának vizuális origájához. Már vagy 8(!) éve várok arra, hogy Peter újfent megörvendeztessen engem - és a világot is, persze - a Hobbit filmre vitelével. Egyszerűen fantasztikus, varázslatos, gyönyörű, elbűvölő. Az előzetes pedig, a hangulata, mintha tábortűz mellett ülnék, ahol a nagyöregek kántálva-énekelve mesélik a fiatal ifjaknak a történelmet. Könnyes boldogság.
3. A Könyvek
Szóval. Mostanság nagyon rábuzultam néhány könyvre, főleg, mivel most már van miből megvennem őket. Persze nem kellene mindet egyszerre, próbálom is visszafogni magam. Lássuk a listát:
- Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
- J.R.R. Tolkien: Elveszett mesék könyve I-II
- Maggie Stiefvater: Forever - Örökké
- Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia
- George R.R. Martin: A Tűz és Jég dala sorozat
- És még sok-sok minden... :)
Ezekből megrendeltem még december elején a Forever-t, ma meg is jött, elslisszoltam érte gyorsan a fülletörő hidegben, és már ott csücsül a polcon. Ezt a sorozatot is már évek óra olvasom, hónapok óta várom a bejező részt, és most végre!
Pár napja vettem meg a Az éhezők viadalá-t, már a kétharmadánál tartok. Imádom. Erre még a molyon keltették fel az érdeklődésemet, láttam róla egy-két bejegyzést, na meg hogy készül belőle film. Aztán mikor megláttam az előzetest, minden eldőlt: EL! KELL! OLVASNOM! Rossz könyvből nem lehet jó filmet csinálni. Remélem. És hát az előzetesből mit kaptam: izgalom, kedvelt színészek (Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Stanley Tucci), egyedi hangulat - bár a sztori hasonlít a Battle Royalhoz, mégis más, minőség, jó történet... Alig várom a filmet meg hogy elolvassam a könyveket.
Amin vaciláltam, hogy mit vegyek meg karácsony után, és mit majd még később. A probléma még az volt, hogy ugye otthon, Veszprémben nincs Bookline átvevő üzlet, tehát ahhoz, hogy ne kelljen fizetnem a szállításért, de mégis olcsóbban vegyem meg a könyveket, mint a boltban, tízezer forint felett kell rendelnem. Ami azért most eléggé megvágna. Pécsre viszont csak január közepe felé jövök vissza. Dilemma, dilemma. Aztán égből pottyan ajándékként jön a megoldás. A megrendelt könyvem mellé kaptam egy "kaparós sorsjegyet" a Bookline-tól. Ugyan a nagyobb értékű ajándékot nem nyertem meg, viszont kaptam egy ingyen házhoz szállítást. Bumm! Megoldás tálalva, kérjük, fogyassza egészséggel. Így tehát karácsony után megrendelem a Trónok harcát és Suzanne Collins trilógiájának többi részét (Futótűz, A kiválasztott). Jippííí!
4. A maradék (bár erről már írtam korábban, röviden)
Van a Pécsi Újság-nak egy játéka. Jelentkezni kell az általa létrehozott eseményekre, amin különféle dolgokat lehet nyerni. Erika mutatta meg ezt nekem, hogy csatlakozzam már én is, hátha nyerünk. Nos, nyertem. Nem igazán vagyok az a nyerő típus, de így kaptam 3 darab jegyet a Mecsek Fallabda Központba. Akinek nincs szerencséje a szerelemben, annak a játékban igen. Kezd beigazolódni ez a mondás.
No meg, vége a nagy vizsgaáradatnak is, már csak kettő van hátra, abból is egyen túl leszünk holnap, és az nem is olyan para. A másik meg már csak a jövő év problémája.
Ja igen, karácsonyra remélhetőleg kapok egy fényképezőgép táskát, így már biztonságosan tudom cipelgetni a gépemet. Éljen.
Ennyit mára, a mesének vége, aludjatok jól vagy éjszakázzatok melegben! Én visszatérek Panem országába.
Viszlát!
2011. december 18., vasárnap
Egy jó szerep miatt lesz valaki igazi színész, vagy a jó színész teszi maradandóvá az adott szerepet?
Bár a reggel fájdalmasan hamar jött el, hiszen az elalvás időpontja sem sikeredett a legmegfelelőbbre (megint), legalább sütött a nap. Tisztára, mintha ezer éve nem láttam volna fényt. Sötétben kelek, egész nap sötét van, mintha Mordorban lennénk, nincsenek nappalok és éjszakák, csak a végtelen feketeség. Még a meleg is megvan, meg a mocsok. Tetőzve ezt a hangulatot, rugdosott még a fejfájás is, meg annak a gondolata, hogy ma már tanulni is kellene. Meg aztán úszott a konyha, semmi kedvem semmihez, még enni sem, pedig imádok enni. Amúgy is kezdek formátlanodni. Remélem ezen minimálisan segíteni fog a megnyert három jegy a Mecsek Fallabda Központba. (Jee, végre valamit én is kapok.) Oké, akkor a szokásos körök a neten, minimális boldogságpirulák bevétele, aztán kezdődhet a móka: személyiségpszichó. E mellé az általános hangulat: üresség, unalom, tétlenség, kedvtelenség, jövőtlenség, minekvagyokénitt, etc. Egy kis városbamenéstől vártam a felvidulást. Hiába. Tömött buszok, tömött árkád, mindenhol arctalan emberek, egy pillantással elítélnek, fel is löknének, ha lenne a hátamon egy ilyen cetli. Rúgj bele, nem kell az senkinek. Hova máshova menekülhetnék hát, mint a könyvesboltba. Csend, semmi lökdösődés, nem kell az emberekre figyelni. A könyvek legalább nem ítélnek el, sőt, érdeklődnek irántam, hogy vegyem a kezembe, majd vigyem haza őket. Sajnálom, sajnálom, majd szépen sorban, illedelmesen, nem engedhetlek meg titeket mind egyszerre. De várjatok csak, jövök én még. Aztán nehogy megnémuljak, szokásos hívás anyának. Semmi eget rengető fontosságú dolog, csak kapcsolat. Ennyi. Végül, napom fénypontjaként eldöntöttem: veszek egy könyvet, úgyis van karácsonyi pénzem, a megrendelt meg még sehol. Szóval üdv, körünkben, kedves "Az éhezők viadala"! Isten hozott!
Végre enyhül a köd is, színesedik a világ, könnyebb a lélek. Itthon még megnézek egy filmet. Wanted. Ezt is csak azért, mert James McAvoy játszik benne, no meg Morgan Freeman. Nem is rossz, de nem is olyan hűde. Akció, látvány, jelenkori valóságba ültetett Mátrix. De azért kikapcsolt, megnevettetett. Aztán, eljött a vége, és kiszól hozzám James, mellyel lezárta a boldogság szelencét:
- Olyan vagy, mintha Andy Warholt keverték volna egy k*cs*g punkkal. (A laptopom zsinórját rátekertem nyakláncként a nyakamra)
- Vagy inkább mint egy egyéves.
- Tehát ugyan az.
Mert mi másról lehet most írni, mint a sok baromságról, amit a fejembe kellene tömnöm ez idő alatt. Amivel talán kevesebb gondom lenne, ha megadnának normális vizsgaidőpontokat a tanárok, nem pedig mindenki az utolsó héten akar íratni vagy a vizsgaidőszak legvégén. Hát kösz. Nem mellesleg nem is értem, mire jó az, hogy kilónyi tudományos (vagy annak tűnő/titulált) szöveget kell ledarálni, majd megtanulni, hogy melyik szerző mit is gondol arról, amit valaki más írt arról, ami valójában nincs is igazán meghatározva, hogy micsoda. Igen, érthetetlen. Ahogy számomra az, hogy ez így konkrétan mire is jó. Merthogy okosabb nem leszek tőle, az biztos. Miért nem lehet normálisan, rendszerezve esetleg történetileg is összeszedni egy tudományterület megállapításait, tárgyait, tényeit? Miért kell össze-vissza olvasgatni, hogy egy katyvasszá váljon minden a fejemben? Ennyit a kooperációról, meg hogy diploma kell ahhoz, hogy valakiből tanár legyen. Azt én is meg tudom tenni, hogy válogatok saját szám íze szerint szövegeket, amiket elolvastatok a diákokkal, majd kikérdezem tőlük azt. Persze, köszi. Meg aztán ott tartunk, hogy a többiek meg csak sunnyognak, nem járnak be órára, nem csinálnak normális vázlatot, hogy segíthessünk kicsit egymásnak (tisztelet a kivételnek).
Szóval most eléggé elegem van, ki vagyok akadva, és ez még csak a sulis területe az életemnek, ami kis híján kicsúszott a vágányról, mely már az induláskor rossz úton haladt.
Végezetül álljon itt egy kis ízelítő, hogy miért is mondom mostanában sokszor azt, hogy "kössz a semmit":
"A
’meghatározhatatlan’ Zászló ... biztonságosan nem lokalizálható az õt
magát alkotó, vagy a leírásához felhasznált ellentétpárok vagy
antinómiák egyikén belül sem. ... Eredetinek és nem eredetinek sem
mondható, egyszerre eredeti és nem eredeti; nem is személyes és nem is
személytelen, egyszerre személyes és személytelen; nem is maszkulin és
nem is nem maszkulin, egyszerre maszkulin és nem maszkulin; nem kultusz
és nem is kritika, egyszerre kultusz és kritika; ... nem egyszerű és nem
is rejtélyes, egyszerre egyszerű és rejtélyes; nem hazafias és nem is
hazafiatlan, egyszerre hazafias és hazafiatlan; nem háttér és nem is
figura, egyszerre háttér és figura; nem kollázs és nem is festmény,
egyszerre kollázs és festmény; nem szövet és nem is szöveg, egyszerre
szövet és szöveg; nem téma és nem is külszín; egyszerre téma és külszín;
... nem reprezentáció és nem is absztrakció, egyszerre reprezentáció és
absztrakció; nem élet és nem is művészet, egyszerre élet és művészet;
... nem jel és nem is jelölt, egyszerre jel és jelölt; nem zászló
(sztenderd, színes vagy hadi) és nem is festmény (vagy valami, ami se
nem festmény, se nem kollázs, hanem festmény és kollázs is), egyszerre
zászló (sztenderd, színes vagy hadi) és festmény (vagy valami, ami se
nem festmény, se nem kollázs, hanem festmény és kollázs is)."
szánalmas, hogy tőled várok el akármit is. hogy tőled várom, majd kiegyenlíted azt, ami bennem mínuszként él. szánalmas, hogy egyáltalán tőled szeretnék valamit. megvan a magad élete. lehet, hogy nem tökéletes, de hajaz arra. az enyémhez képest maga a tökély. barátnő, lakás, munka, barátok, hobbik, múlt. én meg csak belerondítanék. szeretnélek átölelni, megcsókolni, szeretkezni veled. főzni rád, mosolyogni egy üzeneteden, ami azt jelenti, hogy gondolsz rám. mindig ott lapulok benned. most, hogy már mindent kiöntöttem a te poharadba, hagynám, hogy megidd mindazt a mérget, ami belőlem fakadt. képes lennék elengedni magam és semmire sem gondolnék. pedig kellene. nagyon is kellene. de most, téged akarlak. úgy érzem, te is akarsz. biztos megint tévedek. csak próbálom kitalálni, a te kezedben milyen lapok vannak. most mi legyen?
valószínűleg megint csak az a szeretetéhes vacak sikoltozik az agyam mezsgyéjén. toporzékol, ordítozik, veri az üres falakat maga körül gyönge és sápadt kezeivel, kérlel, könyörög. de nem hagyhatom szabadulni. ő hazudik. mindig is hazudott nekem, s emiatt mindig én jártam rosszul. ő eléldegélt a kis morzsákon, amiket azokon a mámoros éjjeleken hazaindulva felszedegettem az eldobált erkölcsök után. én meg lélekinfúzióra kötve vészeltem át a rákövetkező heteket, az ágyamban vegetálva. egy képernyőtől várva a megváltást. kérlek, uram... tekints le vétkes bárányodra, hallgasd meg imám... legyen, ahogy te akarod... ámen... hogy az a...
most is ez a helyzet. irigylem mástól a boldogságát. azt akarom, hogy velem legyen boldog. mert úgy tűnik, velem senki nem akar boldog lenni. velem mindenki csak úgy van. én is csak úgy vagyok. "ő is ott volt? tényleg? nem emlékszem rá." talán ez a gond.
egyszer majdnem megtörtént. olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem a boldogságban kigömbölyödött pocakod a korgó hasamhoz simulni. kellemesen fanyar illatod volt. jó volt. átöleltél. én is téged. melengettél egy kicsit. a testem, meg a megfáradt lelkem is. szerettél egy kicsit. akkor éppen csak én léteztem a számodra. azt hiszem. vágytam erre az apró kis kapcsolatra. csak valaki érintsen már meg. szinte már odahajtottam a szám a tiédhez. szinte már némán könyörögtem neked, hogy tegyük meg. szinte már éreztem, ahogy te is mozdulsz felém. szinte. majdnem elkövettem egy megbocsáthatatlan bűnt. bár tudom, hogy a mi titkunk maradt volna. kimondatlan esküként választana szét minket. kimondatlan kényszerként láncolna téged hozzá. hogy jóvá tedd, amiről ő sosem fog tudni. de aztán valami utolsó foszlánya a becsületemnek, józanságomnak, megmozdította a testem. távolodásra bírva tőled. beszédre késztette a szám csók helyett. jó éjt, és én elmentem. vissza a zugomba. de legalább ember maradtam. legalább boldogok maradtatok.
egyszer azt mondtad, ha nem lenne ő, minden tekintet nélkül engem akarnál. talán egy másik, párhuzamos univerzumban ő nincs. csak én. meg te. aztán mi. de egyelőre itt vagyunk, és én még mindig szánalmas vagyok. te meg még mindig boldog. szerencsére.
Találtam magamnak egy új sorozatot. Persze most, amikor nagyon nem kellene semmi újba belefognom, mert van/lenne ezer más dolgom (úgymint egyetem, meló, trubi, fotózás, könyvek, femilili is néha, ja meg élni is kellene valamikor, illetve megnövelni a véremben folydogáló alkoholszintet). De ezt egyszerűen muszáj lesz néznem. :D Ausztrál vígjátéksorozat átdolgozása. Elijah Wood az egyik főszereplő. Azok a szemek!!! Humorosnak, de elgondolkodtatónak is ígérkezik. Régen néztem ilyesfajta műfajú, témájú akármit is. Kell. Kell. Kell.
Galadriel: The power of the Three Rings is ended. The time has come… for the dominion of Men. Elrond: [in Elvish] The Sea calls us home. Bilbo: [smiling] I think I’m… quite ready for another adventure! [Bilbo climbs on board with Elrond. Galadriel follows with Celeborn] Gandalf: Farewell,
my brave Hobbits. My work is now finished. Here at last, on the shores
of the sea… comes the end of our Fellowship. I will not say do not weep,
for not all tears are an evil. [Heads to the ship, then turns around, waiting] Gandalf: It is time, Frodo. Sam: What does he mean? Frodo: We set out to save the Shire, Sam. And it has been saved… But not for me. Sam: [weeping] You don’t mean that. You can’t leave. Frodo: [hands Sam the Red Book] The last pages are for you, Sam.
"The truth is the most dangerous illusion of all."
Harry Potter. Megnéztük. Elsőre nagyon jó volt, egy-két apróbb hibával - Hermione rettentően keveset beszélt, sőt, úgy egyáltalán mindenki rettentően keveset beszélt. A már megszokott logikai hibákon túllépve néhol a rendező muglisága vonható még felelősségre. És hogy olvasta a könyvet. Amit, úgy tűnik, már a nézők mindegyikétől is elvárna. Hazafelé menet aztán megbeszélve, majd itthon újranézve egyre több hiányosságot találtunk. Lassan indult az eleje. Kevés volt a személyes csaták bemutatása. Ami a leginkább kimaradt, az pedig az egyik főfőfőfőfőfőfőőőőő fontosságú lett volna: nem volt katarzis. Hol maradtak a "meghalt Harry az utolsó reménységünk" sikoltások, az "éljen, legyőztük Voldemortot!" kiáltások tömkelege, és a végső összecsapást kísérő szemtanúk tágra nyílt tekintete, Harry vonalvezetése, amiben helyre teszi a döbbent tudjukkit és kiderül, hogy Voldemortot egész végig megvezette Piton, és hol marad, amint megkönnyebbülten mindenki felsóhajt egy picit, mert a szemük láttára vált semmivé Voldemort és a több mint tíz éves szenvedés és rettegés. De persze ezek a csak a HP-rajongói tökéletességre törekvésemből és maximalizmusomból fakadnak.
Ezektől függetlenül imádom az egészet! Gyönyörű képek, megható zene, roppant jó vágások és részek, brutális csata.... Imádom ezt a világot, köszönöm, J. K. Rowling, és köszönöm mindannyiótoknak, akik részt vetettek ennek a csodálatos világnak a filmre vitelében.
Az emberi faj mestere annak, hogy megszerettessen valakit, aztán gyötrelmes kínok közepette nézesse végig, ahogyan vérrel visszaveszi minden megadott áldását, a szívünkkel egyetemben.
Mára virradóra azt álmodtam, hogy Magyarországon volt valamilyen filmes konferencia, amin én is részt vettem. És hogy ki mellett ültem? Hát Peter Jackson mellett... És hogy ő? Ian McKellen mellett.... Azt hiszem, erre mondják azt, hogy bárcsak sose ébrednék fel. Na de itt nem ér véget a történet, mert összespanoltam velük, halálra dicsértem őket, meg a filmjeiket, ők nem győzték megköszönni. Érdekes módon angolul beszéltünk. Ilyen még sosem történt velem. Hallottam már, hogy valaki németül kezdett el gondolkodni hosszas németországi tartózkodása idején, de hogy álmomban más nyelven beszéljek?!? Mindenesetre jó tudni, hogy képes vagyok értelmesen fogalmazni angolul. Ha máskor nem, legalább amikor alszom. :D Azért is furcsa ez most, mert nemrég meg azt álmodtam, hogy Japánban vagyok cserediákként, ahol szintén angolul beszéltem az ott lévőkkel. Ja, és akinél laktam, az a lány volt, akit a Bábelben láttam, szóval képzeljetek el egy siket lányt, aki jelekkel kommunikál velem. Na de vissza a tegnapi álomra: Ennyivel nem érhet véget a dolog, hiszen miután vége lett az előadásnak, dumáltunk még, aztán megjelent Billy Boyd és Dominic Monaghan (Pippin és Trufa) is, akikre majdhogynem rávisítottam, hogy "Hobittoooooooook!". Nem néztek hülyének, dehogyis. Ezután a kis affér után tovább sétáltunk Peter Jacksonnal, adott egy csomó promós cuccot, fotókat, aláírást, egy forgatókönyvet, hogy olvassam el, meg persze Ian McKellen is adott autogramot, meg újfent összetalálkoztunk a hobbitokkal, velük is összebarátkoztam, beszélgettünk, képek, aláírás, stb... Maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaajd, életem egyik régi szerelme, Orlando Bloom is megjelent. Nagyon kedvesen elcsevegtünk, segített cipelnem azt a rakat cuccot, amit ajándékba kaptam, már ott tartottunk, hogy közös fotót is készítünk, mire végérvényesen felébredtem... :'(
Szóval ez a reggelem is rosszul kezdődött, ha azt nézem, hogy az álombéli világ sokkal jobb és nekem valóbb, mint a valós. Szomorúan vettem hát tudomásul, hogy nem, még mindig csak itt vagyok, otthon, nem jutottam el sehova....
Szerintem egyre jobban az agyamra kezdenek menni a filmek, legalábbis átveszik az uralmat az elmém felett. De ezt nem bánom, hiszen ha máskor nem is, arra a kis időre, míg álmodom, benne élhetek ezekben a csodás világokban. Nemrég álmodtam Harry Pottereset is.... Én voltam Harry... érdekes volt. Ja, de felbukkant egy balrog is! :D Szóval nagyon kezdenek összekuszálódni ott benn a dolgok: Harry Potter, A gyűrűk ura, A hobbit, Bábel... már csak azt várom, hogy valami X-men-es és Transformers-es álom is jöjjön már.
Nos. A harmadik napot is sikeresen túléltük. Vízparton üldögélés. Kószálás közben újfent meg kellett állapítanunk, hogy Isten szeret minket: talált pénzből sült kolbikához jutottunk. Kiscsillagra már megtelt a fesztiválterület, teltház, miegymás. Vad Fruttikon viszont kreténekkel telt meg a "lelátó", a koncert pedig olyan halk volt, mint amilyen hangosan mi kiabáltunk. De mivel javarészt általam ismert számokat játszottak, jó volt azért. Végül leküzdve a "hány óra múlva érünk Pécsre gyalog" pánikot, sikerült leintenünk egy autóst, aki sikeresen hazafuvarozott minket. Jövőre kellene szerezni egy kocsit, úgy azért nyugalmasabb lenne.
Tegnap volt az igazi fesztivállapot. Megfelelő alkoholmennyiséggel, csokikával. A seggünket hozták-vitték, kedves Edinának köszönhetően. <3 Koncertek, amiken voltunk: Heaven Street Seven, Quimby, Intim Torna Illegál és Szabó Balázs Band. Mindegyiken nagy buli volt. Híres arcokkal most nem találkoztunk, talán nem is baj. :D Ugye, Beni?
Államvizsga, felvételi letudva. Albérlet félig kipakolva. 3 nap fesztivállapot. Délután 6-kor pezsgőzni és zenét hallgatni az erkélyen és melegíteni az estére. Két nap, és megvan a tökéletes hét is. Az munka. Csak aztán ne az legyen, hogy hazamegyek és anyukám döbbentem rám néz, majd így szól: "Hát hogyazanyádba nézel ki?!?"
