Bár a reggel fájdalmasan hamar jött el, hiszen az elalvás időpontja sem sikeredett a legmegfelelőbbre (megint), legalább sütött a nap. Tisztára, mintha ezer éve nem láttam volna fényt. Sötétben kelek, egész nap sötét van, mintha Mordorban lennénk, nincsenek nappalok és éjszakák, csak a végtelen feketeség. Még a meleg is megvan, meg a mocsok. Tetőzve ezt a hangulatot, rugdosott még a fejfájás is, meg annak a gondolata, hogy ma már tanulni is kellene. Meg aztán úszott a konyha, semmi kedvem semmihez, még enni sem, pedig imádok enni. Amúgy is kezdek formátlanodni. Remélem ezen minimálisan segíteni fog a megnyert három jegy a Mecsek Fallabda Központba. (Jee, végre valamit én is kapok.) Oké, akkor a szokásos körök a neten, minimális boldogságpirulák bevétele, aztán kezdődhet a móka: személyiségpszichó. E mellé az általános hangulat: üresség, unalom, tétlenség, kedvtelenség, jövőtlenség, minekvagyokénitt, etc. Egy kis városbamenéstől vártam a felvidulást. Hiába. Tömött buszok, tömött árkád, mindenhol arctalan emberek, egy pillantással elítélnek, fel is löknének, ha lenne a hátamon egy ilyen cetli. Rúgj bele, nem kell az senkinek. Hova máshova menekülhetnék hát, mint a könyvesboltba. Csend, semmi lökdösődés, nem kell az emberekre figyelni. A könyvek legalább nem ítélnek el, sőt, érdeklődnek irántam, hogy vegyem a kezembe, majd vigyem haza őket. Sajnálom, sajnálom, majd szépen sorban, illedelmesen, nem engedhetlek meg titeket mind egyszerre. De várjatok csak, jövök én még. Aztán nehogy megnémuljak, szokásos hívás anyának. Semmi eget rengető fontosságú dolog, csak kapcsolat. Ennyi. Végül, napom fénypontjaként eldöntöttem: veszek egy könyvet, úgyis van karácsonyi pénzem, a megrendelt meg még sehol. Szóval üdv, körünkben, kedves "Az éhezők viadala"! Isten hozott!
Végre enyhül a köd is, színesedik a világ, könnyebb a lélek. Itthon még megnézek egy filmet. Wanted. Ezt is csak azért, mert James McAvoy játszik benne, no meg Morgan Freeman. Nem is rossz, de nem is olyan hűde. Akció, látvány, jelenkori valóságba ültetett Mátrix. De azért kikapcsolt, megnevettetett. Aztán, eljött a vége, és kiszól hozzám James, mellyel lezárta a boldogság szelencét:
"Te mi a szart csináltál eddig?"
James, nos, én is ezt kérdezem magamtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése