"Akkor ugye nincs autó, nincs lakás, nincs semmid"

Lennék valakié

Batman Power!

Batman izzadtságnak álcázott házi körtepálinka.

Felnőtt játék tükörből nézve

Mert te azt mondod, van egy távolság, ahonnan már nem tudnál tükörbe nézni. Ahol állnék, már az a test-közelség (valaki mással), aminél nem mehetnék tőled messzebb, állítod. Megbéklyózva mit tehetnék mást?
Ha nincs menekülés, jó lesz egy álca is. Már beleolvadtam a sötétbe, amiben élni kényszerültem. A szemem bogarán nem csillan meg rácsokon átszökő holdfény, őr kezében járkáló tűzpamacs. - Látok még egyáltalán? - Adj egy színt kezembe, azzal eljátszhatom, hogy kívánom. Hogy vonz, hogy vonzó vagyok én is. Hogy képes vagyok bármire, de főleg arra, amire kér. Hogy nem az vagyok, mint aminek te láttál. Hogy nem vagyok több, mint egy más-kielégítő eszköz. De annak elég. Nem sok, nem kevés, pont elég. Ő meg csak egy test, ami kibérelne engem egy időre. Nem is engem, hanem valaki mást. Valaki másnak a testét, a hangját, az illatát, a színét. Nem tudná, ki vagyok, akkor meg minek szégyenkezzem. Önmagam miatt semmiképp. Ez csak egy szerep. Felnőtt játék. - Ugye? - Mérhető értékem lenne. Annak legalábbis, amit csináltam. Viszont nem lenne másnap. Nem lenne viszlát. Nem lenne érzés, nem lenne fájdalom. Nem lennének kérdések. Csak egy hangos nyögéssel párosuló nedvesség valahol rajtam. Vagy bennem. Mindegy. Majd ezt is elzárom valami poros dobozkába a fejemben. Lezárjuk, elrakjuk, ott marad. Én meg már kijjebb leszek a cellából. Így rövidülne a hosszú éjszakám. Így hamarabb lehetnék megint önmagam. Kicsit közelebb a cella rácsához. Hamarabb mehetnék bárhová. - De főleg hozzád. Vagy veled.
A sötétben meg ki látja, hogy van tükör. Vagy milyen a tükörkép. A fény meg, ami felé araszolok, úgyis mögém vet árnyékot. Te meg csak engem nézel, ugye? Nem az árnyékot. És nem a dobozokat.