Repedések

Mint amikor a mikróba tesszük a nem melegíthető poharat. A folyadék forró lesz, de az edény megtörik.

Maja most tudta meg, hogy a Mindenes (Dokik) játssza Lindsay Lohan apját a Bajos csajokban.

Napi könyves bölcsesség

„Az a baj, hogy ha józan vagy, senkit sem akarsz látni, ha meg részeg vagy, téged nem akar látni senki.” 


F. S. Fitzgerald: Az éj szelíd trónján

Gérard Genette: Transztextualitás

"A „kutatásban” az a kellemetlen, hogy az ember addig keresgél, míg
végül rátalál… arra, amit nem is keresett."

Our everyday life 59.

"Néha azt hiszem, hogy bolond vagy. Néha meg tudom, hogy bolond vagy."

23#

Ma van a szülinapom.
23 éve létezek saját testemben, mint egyedülálló entitás.
5 éve élek Pécsett.
1 éve van diplomám.
2 éve írok/írogatok.
2 családom van: a vér szerinti szanaszét, meg a választott barátok.
2,5 hónapja van párom, aki szeret és akit szeretek. //csoda
9 óra múlva előadok, és nincs kész a referátumom.
3 sört és egy pálinkát ittam ma+tegnap este.
1 emberöltő óta keresem magamban, hogy ki is vagyok, mit is érek.
10 percembe telt megírni ezt a bejegyzést.
5 órát alszom ma.
15 óra múlva átölellek.

Boldog szülinapot nekem.

Zsuzsitól

"Rajtad még részegen is látszik, hogy nem csak szép vagy, hanem okos is."

(Köszi!:D)

"Akkor ugye nincs autó, nincs lakás, nincs semmid"

Lennék valakié

Batman Power!

Batman izzadtságnak álcázott házi körtepálinka.

Felnőtt játék tükörből nézve

Mert te azt mondod, van egy távolság, ahonnan már nem tudnál tükörbe nézni. Ahol állnék, már az a test-közelség (valaki mással), aminél nem mehetnék tőled messzebb, állítod. Megbéklyózva mit tehetnék mást?
Ha nincs menekülés, jó lesz egy álca is. Már beleolvadtam a sötétbe, amiben élni kényszerültem. A szemem bogarán nem csillan meg rácsokon átszökő holdfény, őr kezében járkáló tűzpamacs. - Látok még egyáltalán? - Adj egy színt kezembe, azzal eljátszhatom, hogy kívánom. Hogy vonz, hogy vonzó vagyok én is. Hogy képes vagyok bármire, de főleg arra, amire kér. Hogy nem az vagyok, mint aminek te láttál. Hogy nem vagyok több, mint egy más-kielégítő eszköz. De annak elég. Nem sok, nem kevés, pont elég. Ő meg csak egy test, ami kibérelne engem egy időre. Nem is engem, hanem valaki mást. Valaki másnak a testét, a hangját, az illatát, a színét. Nem tudná, ki vagyok, akkor meg minek szégyenkezzem. Önmagam miatt semmiképp. Ez csak egy szerep. Felnőtt játék. - Ugye? - Mérhető értékem lenne. Annak legalábbis, amit csináltam. Viszont nem lenne másnap. Nem lenne viszlát. Nem lenne érzés, nem lenne fájdalom. Nem lennének kérdések. Csak egy hangos nyögéssel párosuló nedvesség valahol rajtam. Vagy bennem. Mindegy. Majd ezt is elzárom valami poros dobozkába a fejemben. Lezárjuk, elrakjuk, ott marad. Én meg már kijjebb leszek a cellából. Így rövidülne a hosszú éjszakám. Így hamarabb lehetnék megint önmagam. Kicsit közelebb a cella rácsához. Hamarabb mehetnék bárhová. - De főleg hozzád. Vagy veled.
A sötétben meg ki látja, hogy van tükör. Vagy milyen a tükörkép. A fény meg, ami felé araszolok, úgyis mögém vet árnyékot. Te meg csak engem nézel, ugye? Nem az árnyékot. És nem a dobozokat.

Vadászleses bringatúra

Szóval ma már elég volt az itthon ücsörgésből, és a nem létező beérkező e-mailjeim bámulásából, ezért elugrottam bringázni. Amúgy is terveztem, hogy minden nap kellene menni, egyre nagyobb távokat, hogy a kiesett röpi edzéseket azért valamivel kompenzáljam. Na meg nem ártana idén megint egy Balaton körüli bicikli túra. Amire rágyúrok, hogy ne haljak meg a második napon. Tehát ezennel kijelenthetem, hogy az edzés elkezdődött. Először csak Szentkirályszabadjáig megyek/mentem. A cél majd, hogy minél gyorsabban kiérjek. 4 km. Nem sok. aztán jöhet Balatonalmádi. Vagy akár a másik irányban Kádárta meg Gyulafirátót. Mellesleg tök jó lenne, ha lenne egy Veszprém körüli bringapálya. Azért nem akarok kimerészkedni az autópályára egy szál kétkeréken. Szóval elhajtottam Szentkirályig, vettem a kihalt "Presszóban" egy doboz kólát, a fíling kedvéért, na meg szomjoltás végett. Nagy volt a kísértés a fröccsre, de hát vezettem vagy mi a szösz. Aztán, mivel sok gyerek meg anyuka ténfergett az ivókút körül, visszahajtottam kicsit az úton és lekanyarodtam egy mező felé, hogy ott egymagam nyugalmában megigyam az itókám és gyönyörködjem kicsit a tájban és csendben. Találtam is egy tök jó helyet, na megy egy vadászlest a búzamező közepén, amire szépen letelepedtem. Felhőkbe képzeltem alakokat. Sast ijesztgettem fel az erdőből. Eldőltem. Kortyolgattam. Gondolkoztam. Aztán felriadtam arra, hogy jön egy kombájnszerűség, a bicóm a búzamező közepén - ahol azért hagytam, mert nem akartam letiporni a termést, ezért gyorsan leugrottam meg visszaszaladtam hozzá. Elbeszélgettem a bácsival, aki megérdeklődte, hogy hol a 89-es parcella (éppen a 90-esen voltunk, egy táblától tudom, de hogy a többi most melyik irányba...?), meg merre kell menni a lengyel piac felé, meg amúgy Veszprém felé. Aztán elköszöntünk, én meg elindultam, hogy hazakerekezem. Ez történt ma, holnap újrázás. Szerintem kicsit korábban azért, meg elviszem a fényképezőm, hogy ne csak a gatyi telefonommal csináljak képeket. Merthogy voltak szép virágok, meg amúgy is, a mező meg a felhők közül előbukkanó nap elég jó téma.

Ez történt ma. Köszönjük a virtuális nagy szemnek az olvasást. Viszlát.

Egy elképzelt reggel

Néha eltűnődöm azon, milyen lenne az életem, ha valaki más lennék.

Korábban kelnék. Csöndben. Nehogy felébresszelek. Mielőtt kibújok az ágyból, nézlek egy kicsit, ahogy alszol. Nyugtázom, hogy az életem része vagy. Kimegyek a konyhába, behúzom magam mögött az ajtót. Felteszek egy kávét. A hűtőből kirámolok pár tojást, szalonnát, anya baracklekvárját, narancslét. Elvégzem a reggeli párperces fürdőszobai szertartásom: pisilés, arc- és fogmosás. Létezésem halvány bizonyítéka a kócos hajú tükörképemben. Tükörtojást készítek. Szalonnát sütök mellé, pirosra, ropogósra. Közben a kenyeret is bedobom a pirítóba. A kávé lefőtt. Előveszem a kedvenc bögréd, magamnak egy üvegpoharat, a cukrot, a tejet a hűtőből. Közben hallom, ahogy már mocorogsz. Mindig a kávéillatra ébredsz fel. Mindig épp időben. Beslisszolsz a mosdóba. Vízcsobogás a fürdőből. Ásítás. Ahogy belépsz a konyhába, bekapcsolod a lejátszót. A tegnap késő este lekapcsolt album folytatódik. Hátulról hozzám bújsz, átkarolsz, beleszimatolsz a szalonnaillatúvá pöndörödött hajamba. Halkan hümmögsz. Megfordítasz. Megcsókolsz. Belenevetek a szádba.

- 'Reggelt!

- 'Reggelt!

Átveszed a tojás befejezését. A kenyér kipattan a pirítóból. Én megcsinálom a kávénkat, megterítek, kiöntöm a narancslevünket. Leülünk falatozni, közben még két kenyér pirul. Csendben majszolunk. Édes rutinná váltak már a reggeleink. Nem szólunk. Csak egymásra pillantunk néha. Lelopom az ajkadról az odaragadt tojásdarabot. Végigsimítod a bal kézfejem az ujjaddal, amikor lerakod a poharad, miután az utolsó cukros kávékortyot is kiszürcsölted. A második szelet kenyerekre lekvárt kensz. Amint végeztünk, csókkal köszönöd meg a reggeli energiafeltöltést. Elmész zuhanyozni. Bepakolom a szennyest a mosogatóba. Előveszem a jegyzetfüzetem. Azokat az álmaimat szoktam feljegyezni, amik sosem hagynak nyugodt estét nekem. Te javasoltad, hogy kezdjem el leírni őket. Majd kielemzed, és átalakítod. Kinyitom az utolsó megírt oldalon, lapozok egyet és gyorsan feljegyzem az aznap éjjel megélteket. Csak pár zavaros kép. Menekülés. Visszalapozok hozzád. Elolvasom, mit írtál bele tegnap, miközben fogat mostam.

"Drágám, fájó volt olvasni... De ne aggódj! Épen és egészségesen ficeg... éjjel úgy kapaszkodom majd beléd, mint saját izmaim egymásba..."

Mosolygok. Mint ahogy mindig, olvasva esti szellemességeid. Visszagondolva tényleg úgy kapaszkodtál belém. Akkor fel sem fogtam. Vizesen, magad köré csavart törülközővel kilépsz a fürdőből. Valami gond van a vízzel, mondod. Már megint? Megyek, hogy megnézzem én is, és egy újabb sort szörnyülködhessünk az olcsó albérleten. Nevetsz. Megfogod a kezem és ruhástól behúzol a zuhanyfülkébe. Megnyitod a csapot, sikítozom a hirtelen jött vízáradattól. Szorosan tartasz, nevetsz, megcsókolsz megint. Vetkőztetsz.

- Azt hiszem, ma elkésem a munkából. - mondod.

- Megint...
Talán ilyen lenne egy reggelem, ha valaki más lennék. Más lehetnék. Ha lehetnék valakié. Közben lehet, hogy nem is szeretné a kávét. Vagy hogy nem reggelizik. Vagy pedánsan sosem késne el a munkából. Vagy én jóval később kelnék, mint ő. Vagy ő készítené a reggelit. De nem is ez a lényeg. Lennék én és lenne ő. Együtt, egy ágyban. Egy konyhában, amit ha csak bérlünk is, de a miénk lenne.

Our everyday life 58.

Beni: Az a baj, hogy most már magammal keverlek össze.

Our everyday life 57.

- Ez milyen buli lenne már?!?
.
.
.
- Rázós.

Just one little kind moment
Just one little smile
Now I let you go home
So I can a little cry

Our everyday life 56.

- Értem én, hogy tudáskonstruálás, hogy ez mi, de mit ért alatta? Szóval mégsem értem.
- Annyi, hogy felépíti a tudást, ami az előzetes tudásra épít.
- És az előzetes tudás mire épít?
- Az előzetes tudás a cicakakira épít.

Our everyday life 55.

Erik: Mi van, ha gondterhes vagyok?
Mari: ...
Erik: ...
Mari: *szakad a röhögéstől*

"... tévesszen csak meg, aki képes rá, mégsem érheti el sohasem, hogy semmi legyek, ameddig azt fogom gondolni, hogy valami vagyok; sem azt, hogy valamikor is igaz legyen, hogy sohasem voltam, amikor egyszer már igaz az, hogy vagyok..."

René Descartes

Borsodi PhotoBomb

Napot sütő, sört szürcsölő cipőtársas délután.

Azt hiszem, megtaláltam a hivatásom. Végre! Elmegyek pornózni. Jól fizet, végre élvezni is fogok valamit meg amúgy is csak folyamatosan szopok ebben a kurva életben.

Ryan: Ne legyél rasszista!
Wilfred: Hogy lehetnék rasszista? Színvak vagyok.

Our everyday life 54.

Szar szemét szar alak vagy. És még fütyölsz is, b*zdmeg... mindenre... Istenem, miért teremtettél ilyen hülyének...

Alfimacsek filozófiája

"Azt mondta, hogy huszonnégy órából huszonnégy órát gondol rám, hogy mennyire szeret, de mondtam neki, hogy a gondolat az olyan, hogy meg lehet baszni, és még azt sem érzi, úgyhogy ha lehet, akkor tettekkel bizonyítson inkább." 

(Simon Tamás: Vérmacska avagy Alfi világuralomra tör, 253. oldal)

Our everyday life 53.

Erika éppen a Tiszta ügyet nézi. Jim Caviezel az új kedvenc színésze, aki játszik ebben. Ránézek a filmre, éppen a képen van. Felkiáltok, mint Peter Griffin:
- Ott a spanod, Jézus!
 ........

Társas játék

Szerelmes kiskamaszként tekintek rád frufrum félhomályából. Félve, talán észreveszed, amit rejtegetni próbálok. Kinőttünk már rég ebből a játékból. Leginkább te, én mondhatni egyszerűen kiestem a második körben.

Nem tudok ellépni erről az átkozott mezőről. "Továbbhaladás csak hatos dobással." A táblán csak az én elárvult bábum álldogál, míg sorra kopog a dobókocka az asztalon. Kettes. Egyes. Kettes. Újra kettes. Hármas. Ez a maximum. Azt hiszem, örök életemre itt ragadok. A szettnek már rég vége, a többi játékos a tűz mellett üldögél, forralt csokit szürcsölgetve, fecsegve, el is felejtkeztek rólam. Továbbléptek, míg én újra és újra eldobom életem ketteseit. Percek, napok, évek telnek el így.

Erre feltűnt egy új kihívó, személyedben. Felálltál a startmezőre, rögtön két kockával dobsz, szélsebesen falod a köröket, néha belépsz az én mezőmre - már hívhatom így, nem? -, de hamar ki is jutsz a csapdából. Nevetve rám kacsintasz, én elkapom a tekintetem. Nem bírok szembenézni veled. Még nem bírok szembenézni magammal. Megszokásból dobok egy kettest. Eddig nem fájt ez a megbízható semmi. De te zavarod a köreimet. A köreiddel zavarod tornyosuló elvesztegetett lépéseim imbolygását.

Megszemléllek, régen láttam már emberi arcot ilyen közelről. Kedves szavakat suttogó ajkak, értelmes szempár, fiatal vonások. Hány éves lehetsz?

- Mióta játszod ezt a partit? - szalad ki a kezedből két négyes. Gyorsan visszazuhanok magamba, forgatom ujjaim között a legömbölyödött sarkú kockám.

- Nem számolom a dobásokat, nem is emlékszem. Fontos ez egyáltalán? - gyorsan arrébb rúgom jobbommal a szék mellett heverő füzetet. Sikertelen dobásaim statisztikájának lapról lapra feldúltabb múzeumát.

- Csak tudni akartam, mekkora hátrányt kell ledolgoznom.

Már megint az a mosoly. Miért mosolyogsz? Bántóan zavarba ejtő ez a megnyilvánulásod. Tovább játszunk. Vagy inkább csak te játszol velem? Olyan kérdéseket teszel fel, amikre nem tudok válaszolni. Honnan kellene mindezeket tudnom? Te honnan tudod? Te meg a hátrány... itt nekem van mit behoznom. Hármas. Francba. Igazán kezdem felhúzni magam. Csak rostokolok egy helyben.

- Igazán eltűrhetnéd a hajad.

- Igazán befejezhetnéd a kigúnyolásom. - Támadok. Mindig ez van. De már nem tudom visszaszívni, inkább még jobban a tincsek mögé temetkezem.

- Csak látni szeretnélek. De ahogy akarod.

És megint itt vagyunk, és megint elfuserálom, és megint egyest dobok, és megint ellépsz mellettem, és megint itt hagynak és megint és megint és megint. Kettes. Kifújom az orrom, megfázásra hivatkozom. Hümmögsz. Már nem beszélgetünk. Szerelmes kiskamaszként tekintek rád frufrum félhomályából. Félve, talán észreveszed, amit rejtegetni próbálok. Kinőttünk már rég ebből a játékból. Leginkább te, én mondhatni egyszerűen kiestem a második körben.

Kezed kecsesen zárja körbe a kockákat. Ráncolod a homlokod. Dupla hatos. Lassan lépegetsz, a mozdulatok közben rám nézel, félrekapom a fejem, kutatok valami után a zsebeimben, lehajolok kikötni a cipőm.

- Te jössz.

Felülök, összeborzolom a hajam. Megszokásból dobok egy kettest. Rákönyökölök az asztalra, fújtatok.

- Hahó, nem lépsz végre? - kérdezed, karodat lengetve arcom előtt.

- Mivel csak hatossal lehet, nem igazán akarok csalni. - felelem unottan, rád sem nézve.

- De hát hatost dobtál, nézd.

Felpillantok frufrum mögül a táblára. Valóban. A dobókocka hatos lapját villogtatva ácsorog várakozón porlepte bábum mellett. Fülem mögé tűröm a hajam. Rád nézek. Mosolyogsz. Remegő kézzel megfogom kisemberem és lépek. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt... hat. Az ujjaim helyén világosabb folt villan rám a báburól.

"Húzzon egy szerencsekártyát." S te máris nyújtod felém a paklit.

Our everyday life 52.

Elég kicsi a különbség a kacsa és a béka hangja között.
De mégis elég nagy.
A nap mondása, éjjel 1:23-kor.

"Elmegyek, mert eggyel több vagyok itt, mint kell."

(Márai Sándor: Az igazi / Judit …és az utóhang.
Netelka karcában találtam a molyon, és hát...)

2012 a mozikban

Suzanne Collins: A bitó

Eljössz-e ahhoz a fához,
ahol egy férfit felakasztottak,
mert megölt három másikat.
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.
[…]
Eljössz-e ahhoz a fához,
ahol a szerelmének a halott
így kiáltott: hagyj ott csapot-papot!
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.
[…]
Eljössz-e ahhoz a fához,
hol azt mondtam, fuss és ne nézz hátra,
mert ez lesz szabadságunk ára!
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.
[…]
Eljössz-e ahhoz a fához,
s kenderkötél nyakláncban,
társam leszel-e a táncban.
Különös dolgok estek meg itt.
Nem lenne abban semmi furcsa,
ha éjfélkor a bitónál találkoznánk újra.

(Suzanne Collins: A kiválasztott, 115. oldal)

Beginners

Safe & sound

Egy betétdal és az előzetes zenéje. Mindegyik borzongató. Legyen már március! >.<

Our everydaylife 51.

- És kitesz egy képet a falra egy kib*szott székről.
- Hát ez a kortárs művészet, kérlek.
- Nem, a kortárs az egy kép egy székletről.

Our everyday life 50.

- Majd a képek szélét le kell vágni.
- Nem baj, az nekem már úgy is megy. (Zsuzsi sikeresen leoperálta a voltkalandját egy kedves közös képről. xD)

Our everyday life 49.

Alan Rickman biztos azért alszik külön házban a feleségével, mert a franciaágy egyik felén ő fekszik, a másikon meg a hatalmas f*rka.

"és végül senki sem dönt
és senki nem kopog be
és senki sem ugrik fel
és senki sem nyit ajtót
és senki sem áll ott
és senki sem lép be
és senki sem mondja: eljöttél hát
és senki sem feleli: végre"

(Maggie Stiefvater: Forever)