Egy elképzelt reggel

Néha eltűnődöm azon, milyen lenne az életem, ha valaki más lennék.

Korábban kelnék. Csöndben. Nehogy felébresszelek. Mielőtt kibújok az ágyból, nézlek egy kicsit, ahogy alszol. Nyugtázom, hogy az életem része vagy. Kimegyek a konyhába, behúzom magam mögött az ajtót. Felteszek egy kávét. A hűtőből kirámolok pár tojást, szalonnát, anya baracklekvárját, narancslét. Elvégzem a reggeli párperces fürdőszobai szertartásom: pisilés, arc- és fogmosás. Létezésem halvány bizonyítéka a kócos hajú tükörképemben. Tükörtojást készítek. Szalonnát sütök mellé, pirosra, ropogósra. Közben a kenyeret is bedobom a pirítóba. A kávé lefőtt. Előveszem a kedvenc bögréd, magamnak egy üvegpoharat, a cukrot, a tejet a hűtőből. Közben hallom, ahogy már mocorogsz. Mindig a kávéillatra ébredsz fel. Mindig épp időben. Beslisszolsz a mosdóba. Vízcsobogás a fürdőből. Ásítás. Ahogy belépsz a konyhába, bekapcsolod a lejátszót. A tegnap késő este lekapcsolt album folytatódik. Hátulról hozzám bújsz, átkarolsz, beleszimatolsz a szalonnaillatúvá pöndörödött hajamba. Halkan hümmögsz. Megfordítasz. Megcsókolsz. Belenevetek a szádba.

- 'Reggelt!

- 'Reggelt!

Átveszed a tojás befejezését. A kenyér kipattan a pirítóból. Én megcsinálom a kávénkat, megterítek, kiöntöm a narancslevünket. Leülünk falatozni, közben még két kenyér pirul. Csendben majszolunk. Édes rutinná váltak már a reggeleink. Nem szólunk. Csak egymásra pillantunk néha. Lelopom az ajkadról az odaragadt tojásdarabot. Végigsimítod a bal kézfejem az ujjaddal, amikor lerakod a poharad, miután az utolsó cukros kávékortyot is kiszürcsölted. A második szelet kenyerekre lekvárt kensz. Amint végeztünk, csókkal köszönöd meg a reggeli energiafeltöltést. Elmész zuhanyozni. Bepakolom a szennyest a mosogatóba. Előveszem a jegyzetfüzetem. Azokat az álmaimat szoktam feljegyezni, amik sosem hagynak nyugodt estét nekem. Te javasoltad, hogy kezdjem el leírni őket. Majd kielemzed, és átalakítod. Kinyitom az utolsó megírt oldalon, lapozok egyet és gyorsan feljegyzem az aznap éjjel megélteket. Csak pár zavaros kép. Menekülés. Visszalapozok hozzád. Elolvasom, mit írtál bele tegnap, miközben fogat mostam.

"Drágám, fájó volt olvasni... De ne aggódj! Épen és egészségesen ficeg... éjjel úgy kapaszkodom majd beléd, mint saját izmaim egymásba..."

Mosolygok. Mint ahogy mindig, olvasva esti szellemességeid. Visszagondolva tényleg úgy kapaszkodtál belém. Akkor fel sem fogtam. Vizesen, magad köré csavart törülközővel kilépsz a fürdőből. Valami gond van a vízzel, mondod. Már megint? Megyek, hogy megnézzem én is, és egy újabb sort szörnyülködhessünk az olcsó albérleten. Nevetsz. Megfogod a kezem és ruhástól behúzol a zuhanyfülkébe. Megnyitod a csapot, sikítozom a hirtelen jött vízáradattól. Szorosan tartasz, nevetsz, megcsókolsz megint. Vetkőztetsz.

- Azt hiszem, ma elkésem a munkából. - mondod.

- Megint...
Talán ilyen lenne egy reggelem, ha valaki más lennék. Más lehetnék. Ha lehetnék valakié. Közben lehet, hogy nem is szeretné a kávét. Vagy hogy nem reggelizik. Vagy pedánsan sosem késne el a munkából. Vagy én jóval később kelnék, mint ő. Vagy ő készítené a reggelit. De nem is ez a lényeg. Lennék én és lenne ő. Együtt, egy ágyban. Egy konyhában, amit ha csak bérlünk is, de a miénk lenne.