Ennek is vége

Harry Potter. Megnéztük. Elsőre nagyon jó volt, egy-két apróbb hibával - Hermione rettentően keveset beszélt, sőt, úgy egyáltalán mindenki rettentően keveset beszélt. A már megszokott logikai hibákon túllépve néhol a rendező muglisága vonható még felelősségre. És hogy olvasta a könyvet. Amit, úgy tűnik, már a nézők mindegyikétől is elvárna. Hazafelé menet aztán megbeszélve, majd itthon újranézve egyre több hiányosságot találtunk. Lassan indult az eleje. Kevés volt a személyes csaták bemutatása. Ami a leginkább kimaradt, az pedig az egyik főfőfőfőfőfőfőőőőő fontosságú lett volna: nem volt katarzis. Hol maradtak a "meghalt Harry az utolsó reménységünk" sikoltások, az "éljen, legyőztük Voldemortot!" kiáltások tömkelege, és a végső összecsapást kísérő szemtanúk tágra nyílt tekintete, Harry vonalvezetése, amiben helyre teszi a döbbent tudjukkit és kiderül, hogy Voldemortot egész végig megvezette Piton, és hol marad, amint megkönnyebbülten mindenki felsóhajt egy picit, mert a szemük láttára vált semmivé Voldemort és a több mint tíz éves szenvedés és rettegés. De persze ezek a csak a HP-rajongói tökéletességre törekvésemből és maximalizmusomból fakadnak.
Ezektől függetlenül imádom az egészet! Gyönyörű képek, megható zene, roppant jó vágások és részek, brutális csata.... Imádom ezt a világot, köszönöm, J. K. Rowling, és köszönöm mindannyiótoknak, akik részt vetettek ennek a csodálatos világnak a filmre vitelében.


(UI.: hiányoztak Voldemort előzetesekből megismert üvöltései. :D)

Felfalt szív sóhaja

Az emberi faj mestere annak, hogy megszerettessen valakit, aztán gyötrelmes kínok közepette nézesse végig, ahogyan vérrel visszaveszi minden megadott áldását, a szívünkkel egyetemben.