Végre. Szó szerint ezer éve nem voltam ott, talán csak gondolatban jártam végig a régi ösvényünket. Most úgy döntöttem, elég idő telt el, így hát sapka-kabát, és indulás. Első meglepetés: hajléktalanok laknak sátorral, mindennel felszerelve a fő ösvénytől 3 méterre. Érdekes. Azzal nem volt gond, hogy megtaláljam az utat (ha lehet annak nevezni). A VHF melletti Sédhez vezető lejtős, kitaposott ösvényen le, majdnem az aljánál jobbra begázolni a susnyásba, fel a dombra, a tetőig, aztán a régi kerítés mellett egészen a Krokodil-sziklánkik.
Merthogy úgy néz ki ez a kis sziklakiszögellés, mint egy száját tátó krokodil. Nem is emlékszem már, hány évesek voltunk, amikor megtaláltuk, egyáltalán honnan, mikor és milyen céllal jött az ötlet, hogy akkor most másszunk fel ide, de örülök, hogy megtettük. Második meglepetés: már nehezen lehet haladni a sok növénytől, régen még alig nőtt valami az ösvényen. Egyszer apával is eljöttünk ide, és nagy szemeket meresztettem, amikor elmondta, hogy itt már ők is jártak nagyon-nagyon régen. Még egy jelet is véstek a kőbe: három kis vésetvonalka, mint valami apró karmos állat utolsó nyoma a zuhanás előtt. Akkor döntöttem el, hogy én is akarok ilyet. Emlékszem, hogy valamit én is odavéstem, de hogy mit, azt már nem. Ez volt az egyik célja annak, hogy ide jöttem, hogy a nyugalom, naplemente bámulás és múlton merengés mellett megtaláljam ezeket a nyomokat. Harmadik meglepetés: nem találtam. Pedig annyira vágytam rá, hogy megtapizzam és karcoljak mellé megint valamit. De nem volt ott. Kétségbeesve kutattam ez után a múltbeli bizonyíték után, hogy igen, itt voltam, tettem valamit. Hiába. Elment a kedvem az újabb nyomtételtől. Első elhatározás: legközelebb meg kell találnom. Az nem lehet, hogy alig 10 év alatt annyira megváltozzon a szikla, hogy eltűnjenek ezek a jelek. Remélem nem. Legközelebb tüzetesebben fogom átvizsgálni. Miután lement a nap és mozdulatlanná váltak az ujjaim is, ideje volt elindulni. De nem vissza, hanem tovább az ösvényünkön, a régi bányáig, majd ki a sportpályára. A bánya nem változott, ugyanolyan meredeken szakadt a semmibe a "hegyoldal", mint régen. Nem kéne leesni. Elég volt az egyszer majdnem. A félig a mélybe meredő, kusza gyökeres fa is ott nézelődött még a tetőn. A fagyhalál lebegett a szemem előtt, így inkább nem ültem ki oda is. Tovább-tovább valami meleg helyre. Negyedik meglepetés: A sportpályára nem juthattam be, tejesen elkerítették. Mászni inkább nem próbáltam meg a fagyott tagokkal. Visszamenni sok idő, inkább menjünk tovább, valahol csak kijutok majd, nem olyan nagy ez az erdő (sajnos) - gondoltam. Így hát lépkedtem tovább, csizmát, gatyát, kabátot nem kímélve a szúrós, akaszkodós növényzet között hajolgatva. Ösvény már sehol, az elhúzó autók és buszok hangját követtem. Hopp, elriasztottam egy fehérpopós őzet. Könnyű neki, ugrik kettőt és már héthatáron túl van. Na nembaj, biztató, hogy még ebben a kis zöldterületben is van élet a madarakon kívül. Na, ott az út, már láttam is, nem csak hallottam. És egyik pillanatról a másikra már kint is voltam az erdőből és ott magasodnak előttem az épületek. Érdekes egy élmény ezt megtapasztalni. Mennyivel jobb volt az a nyugalom. De hipp-hopp újra városlakó lettem. De jövök még én ide. Meg kell találnom azt a jelet. Plusz már annyiszor elterveztem, hogy valakit elhozok ide és megmutatom neki az én "titkos kertem". Csak legyen már jobb idő.
Merthogy úgy néz ki ez a kis sziklakiszögellés, mint egy száját tátó krokodil. Nem is emlékszem már, hány évesek voltunk, amikor megtaláltuk, egyáltalán honnan, mikor és milyen céllal jött az ötlet, hogy akkor most másszunk fel ide, de örülök, hogy megtettük. Második meglepetés: már nehezen lehet haladni a sok növénytől, régen még alig nőtt valami az ösvényen. Egyszer apával is eljöttünk ide, és nagy szemeket meresztettem, amikor elmondta, hogy itt már ők is jártak nagyon-nagyon régen. Még egy jelet is véstek a kőbe: három kis vésetvonalka, mint valami apró karmos állat utolsó nyoma a zuhanás előtt. Akkor döntöttem el, hogy én is akarok ilyet. Emlékszem, hogy valamit én is odavéstem, de hogy mit, azt már nem. Ez volt az egyik célja annak, hogy ide jöttem, hogy a nyugalom, naplemente bámulás és múlton merengés mellett megtaláljam ezeket a nyomokat. Harmadik meglepetés: nem találtam. Pedig annyira vágytam rá, hogy megtapizzam és karcoljak mellé megint valamit. De nem volt ott. Kétségbeesve kutattam ez után a múltbeli bizonyíték után, hogy igen, itt voltam, tettem valamit. Hiába. Elment a kedvem az újabb nyomtételtől. Első elhatározás: legközelebb meg kell találnom. Az nem lehet, hogy alig 10 év alatt annyira megváltozzon a szikla, hogy eltűnjenek ezek a jelek. Remélem nem. Legközelebb tüzetesebben fogom átvizsgálni. Miután lement a nap és mozdulatlanná váltak az ujjaim is, ideje volt elindulni. De nem vissza, hanem tovább az ösvényünkön, a régi bányáig, majd ki a sportpályára. A bánya nem változott, ugyanolyan meredeken szakadt a semmibe a "hegyoldal", mint régen. Nem kéne leesni. Elég volt az egyszer majdnem. A félig a mélybe meredő, kusza gyökeres fa is ott nézelődött még a tetőn. A fagyhalál lebegett a szemem előtt, így inkább nem ültem ki oda is. Tovább-tovább valami meleg helyre. Negyedik meglepetés: A sportpályára nem juthattam be, tejesen elkerítették. Mászni inkább nem próbáltam meg a fagyott tagokkal. Visszamenni sok idő, inkább menjünk tovább, valahol csak kijutok majd, nem olyan nagy ez az erdő (sajnos) - gondoltam. Így hát lépkedtem tovább, csizmát, gatyát, kabátot nem kímélve a szúrós, akaszkodós növényzet között hajolgatva. Ösvény már sehol, az elhúzó autók és buszok hangját követtem. Hopp, elriasztottam egy fehérpopós őzet. Könnyű neki, ugrik kettőt és már héthatáron túl van. Na nembaj, biztató, hogy még ebben a kis zöldterületben is van élet a madarakon kívül. Na, ott az út, már láttam is, nem csak hallottam. És egyik pillanatról a másikra már kint is voltam az erdőből és ott magasodnak előttem az épületek. Érdekes egy élmény ezt megtapasztalni. Mennyivel jobb volt az a nyugalom. De hipp-hopp újra városlakó lettem. De jövök még én ide. Meg kell találnom azt a jelet. Plusz már annyiszor elterveztem, hogy valakit elhozok ide és megmutatom neki az én "titkos kertem". Csak legyen már jobb idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése