Szivárványszínű, ezerarcú buborékok
kapaszkodnak egymásba lankadatlanul.
Egymáshoz simítják arcuk lágy vonalát,
sűrűsödnek, izegnek-mozognak akaratlanul.
Tudják, rövid az élet, szavakra nincs idő.
Beszédes tekintettel éltetik egymást,
kacagnak, játszanak a hullámok tetején.
Visszhangzó pukkanás a vég, semmi más.
Szia Maja!
VálaszTörlésErről a versről szeretnélek kérdezni, hogy saját szerzemény, vagy valahol a neten találtad?
Ha saját, tudnál nekem írni egy emailt? v.vikikukacfibermail.hu
Köszi:
Viki
Szia Viki!
VálaszTörlésSaját szerzemény. akkor asszem írom a mailt. :)