Kiégés.

Kiégtél megint. Azt mondod így megy ez.
Én meg hogy az nem jó, kis gyufaszál,
mert a végén elfogysz végleg. Elhamvad minden tüzed.
És akkor majd én éhen halok, miközben siratlak téged,
kedves gyufaszál.
Akkor fejbe lövöm magam. Vigasztalsz ezzel.
De hisz nincs is már fejed, az volt az első, mit elvesztettél.
Csak belül égek ki. Világosítasz fel. És tényleg,
ott van még a fejed a helyén.
Gyorsan elszaladok egy vödör vízért! Loholnék.
Ez fizikailag kiolthatatlan. Tartasz vissza.
Gondolkozom, mit tehetnék.
Akkor majd mentálisan takargatlak
egy olyan köpennyel, ami mindent elolt.
...
Már csinálod? - Nem érzed? - Lényegében...
jó.  - Ennek örülök. - De egy agymosással többet segítenél.
Mondod kiüresedett szemmel, magad elé bámulva,
melegedve.
Ez nem az én hatásköröm, de körbetelefonálhatok.
Ha gondolod. És te gondolod.
De akkor már nem leszel ugyanaz. Mondom félve.
És az baj? Szerintem nem.
Beletörődve a kagyló után nyúlok.
De azért itt hagyom a köpenyt, jó?