Nagy vonalakban megértesz,
máshogy nem is lehet.
Persze... most minek kertelj.
Mag nélküli gyümölcsként
csüngök a fán, sorvadok.
Madár se néz felém.
Közönnyel csiripelnek,
falják a magvasakat.
Nem bánt ez, tudod,
csak hogy kevés vagyok.
Mosdathatom magam esőben,
nem változik semmi
itt benn, a bensőmben.
A nincsből nem lesz több.
Talán, ha lehullok,
Szétesem és elrohadok,
nem leszek sok, csak elég.
Egy kis burjánzó penész
a törzset áztató földben.
Talán lenézhetek a völgyre innen.
S fenn, lelkem gyümölcsei
halottamból tovább élnek.
Talán ennyi megmarad belőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése