Bakamono (Balfék!)

Vannak azok a pillanatok, amik csak akkor válnak különlegessé, ha eltelik egy kis idő és a fejleményekből visszagondolsz a történtek kezdetére.

Hosszú idő után bemész egy könyvesboltba, nem keresel úgy igazán semmit, csak feltérképezed a könyveket, hátha találsz valami izgalmasat. Én találtam. Teljesen véletlenül. (?!?) Tényleg csak egy pillanat volt. Itoyama Akiko nevén akadt meg a tekintetem (igen, a hülye japán mániám), aztán kezembe fogtam a kötetét és belelapozgattam, mégis miről szólhat ez a könyv, ami két kisregényt rejt magában. Már a fedőlapon lévő párbeszéd is arra sarkallt, hogy megvegyem. Aztán a kezdő jelenet elolvasása után már nem volt kétségem afelől, hogy otthagyjam-e a polcon vagy hazavigyem magammal.

Szóval újabb kötettel gazdagodott szegényes könyvtáram. Nem is bántam meg. Imádtam az egészet. (Mármint a Balfék!-et. Még csak azt faltam be. A tengeri remete csak holnapután jöhet. Addig még sok a teendő.) Valahol megtaláltam benne magamat is. Gondolatokat, érzéseket, eseményeket. Úgy érzem, ott vagyok én is. Talán nem is a véletlen, hanem valami sorsszerű lény, a "Képzeletbeli Személy" vezetett akkor oda. Mert ezt a könyvet nekem MOST kellett elolvasnom. Ez nem lehetett véletlen. Ebben biztos vagyok.

"- Taposs a gázra! - kiáltotta Fantázia.

Kóno elbambult:

- Hmm?

- Életed asszonya jött feléd! Ha karambolozol vele, meglett volna a találkozás!"

"Szeretem Gakukót. Akkor is szeretem, ha Gakuko nem vesz komolyan. Ha lehet, mindennap találkoznék vele. Borzasztóan elszomorít, hogy nem tudom kielégíteni. Vajon azért, mert annyira belefeledkezem?

De most itt van alattam a pucér Gakuko, és akármit csinálhatok vele. Csak vajon honnan kell kezdeni azt az akármit?"

"Az így elvaduló napokba véletlenül beköszöntő, kurta józanság idején Hide az ebédlőasztalnál könyökölt, és kibámult az ablakon. Most már el kellene indulnia valahova. Lehet, hogy az nem olyan hely, amihez konkrét helynév tartozik. Erős volt benne az érzés, hogy ezt így nem lehet tovább. Valamit tenni kell. Tenni kell.

Mit kell tenni?"

"Vajon úgy működik a társadalom, mint egy vonatjegy, mely érvényét veszti, ha megszakítjuk az utazást? És akkor ő leszállt útközben? Többször tán nem is szállhat expresszvonatra? De egy személyvonat vajon elvinné? Ő még nem forgalomból kikapcsolt állomás, biztosan előtte is megáll majd vonat."

"Én majd kerülőt teszek, téged nem felejtelek."