Most ezek

 

Körömlakként

Szépre festettelek, háromszor átkentem,

mindenhol. Nem tart-ott sokáig így sem.

Harmadnapra búsan kaparhattalak

le magamról éjjel, az éles fényben.

Nincsen szer, ami könnyedén lemosna rólam,

kínnal elegy tompa fájdalom takarít el

Csíkról csíkra, asztalra, papírra, földre.

Téged kivésve sebeket ejtek magamon, ahogy

te tetted ezt lassan, mardosó méregként

ivódtál belém, észre sem vettem.

Csak az ürességet utánad.

Most röpdöső szilánkokként villansz át előttem,

tűzijáték búcsúzó táncod, melyet járatok veled.

Gyorsan múló szeszélyként leszel feljegyezve,

vagy inkább én, kin rosszul mutattál.

Másként jártam az utcán, többnek érezvén magam,

pedig kevesebb lettem. Te is csak elvettél.

Dicsértél, elhittem, mégsem kellettem,

nem passzintottad magad hozzám.

Álmokat rejtő szelencéd felteszem a polcra,

hátulra, ott száradj végleg

lepjen el a por és idő.

Felbukkansz majd úgyis, váratlanul,

tükörbe nézve, szilánkod arcomra ölti nyelvét

(titkon bekúsztál az ágyamba, holott az szent hely.

de honnan is tudhatnád),

s én rád fogkrémes mosolyom.

Reggeli harmattal lefolyóba mosom

arcomról utolsó emléked, tényleg.

Nádasdy Ádám: Verejték van a szobrokon

KIFOSZTÁS UTÁN

Megnyugtatóbb a pincék pincéjébe
lemenni, mint magam simán kitárni;
szemérmem labirintusában járni,
mint följönni, kezem kezére téve;

az ember visszaiszkol az ismerős mélybe,
ha lát egy ajtót, ablakot, vagy bármi
kiút-szerűt - a vallomással várni
szeretne: hátha nincs az útnak vége.

Hiába. Jön, a padlómat kirágja,
gyújtózsinórt húz sáncaim köré,
beszéltet, aztán szobámat kívánja.

Belép, s betódul falaim közé
a kapcsolatok huzatos világa;
kifújja bútorom. Már mind az övé.

Titkos kert őrházának tűnik

" (...) Vagy lehetnénk egy ún. nipp.
Gusztustalan giccs, bár értékes. "Pásztorlányka,
pásztorfiúcska, vízparton". Megkopott aranyozás, egy emlék
semmiről, érzelgés tárgya, dísz, leendő hulladék.
A talpán pedig, mert megfordíthatnád, ha még érdekelne,
ennyi: csak törni tudok, szökni nem."

Simon Márton: Porcelán

Málnaízű

Málnaízű tejút surrogott

fenn, messze innen, legott

pihék részeg táncukban ütköztek

csillagpor hullott, szivárványszín, nézd

biztonsági nélkül fertőznek

terhes világok paplanán fehér folt kél

idelent uralkodik a bánat

színe tombol, kavargatja forró kása

kéklő burkomba kardokat szúrva

hazug bűvész a végsőn vidul ma

kopott dobozból szív menekülne

mélybe zuhant petyhüdt teste

benned békét lelne, meleg akol

vagy neki, nekem tisztán pokol

- rázva, nem keverve,

felhörpintve egyszerre -

nincs másom már, bármit eladtam

mindent ígértek, felét sem kaptam

vidd el, bennem csak kárhozik

forrongó viharban is fázik

vidd hát, málnaízzel keverd

testem aztán üres vázként hevert

porladva kutyaétkül vénül

tollamból kék szín égre így kerül

Várólistára ez is

"Mindig olyan nagyon egyedül van és szeretet nélkül, és most azt hitte, hogy talált egy embert, és ez az ember elárulja..."

Thomas Mann: Tonio Kröger

Végre

Végre kimondtad.
De tudod, még mindig fáj.

Talán csak most fáj igazán.

Most már van minek fájnia.

Eddig csak elképzeltem, dédelgettem.
Mint egy kígyót. Most
Oly könnyeden csusszant ki
A kezemből – a szádon.

Alig bírtam felfogni. Most már

Létezik, és kínoz engem.
Minden percben.

És én csak nézlek, hogy kiraktál

Az életedből. Még azelőtt,
Hogy levehettem volna a cipőm.
És rájövök, én még mindig hiszek

Az embereknek. (Pedig nem akarok.)

A szavaknak, érintéseknek, sms-eknek.

És rájövök, hogy mind hazudnak.

Csak te mondasz igazat.

Bár hazudnál.

Rinó

Az ismeretlen lány karon ragadta a padon hetykén ülő Bársonyt, kivette kezéből és eldobta a kuka irányába még meggyújtatlan cigarettáját. A lakására invitálta őt. Legalábbis azt mondta, éppen oda készül.

-          Hé, ez emberrablás, állj már le!

-          Még hogy emberrablás! Erősebb vagy nálam. Ha akarnál, könnyen eltaszíthatnál. Akkor meg fogd be inkább és ne húzasd magad! Nehéz vagy.

Bársony nem szólt többet. Egy pillanatra megijedt a hirtelen erőszakosságtól. Ilyet még nem tapasztalt. De a lánynak igaza volt. Már akkor eldöntötte, hogy nem küzd ellene, mikor még egy másféle arcot képzelt el ahhoz a lányhoz, akire legközelebb rá akart volna nézni. Tornádóként ragadta magával ez a kis vakarcs.

Nagyon unta már az egészet. Azok a kényszeredett első beszélgetések meg feszült pillanatok. Hogy mindig tőle várják el a kezdő lépést. Toporgások meg engedélykérések. Annyira unta már. Minek kell annyit finomkodni? Minek annyi ruha? Csak elrontja az összképet. Elvárások meg kényszerek. Végül ő teljesen elveszik a kapcsolatban. Meg a lányban. Aztán mindig ugyanaz a vége. A másiké az utolsó nem, az övé az utolsó szeretlek.

Write your name in ninja

A=ka , B=zu , C=mi , D=te , E=ku , F=lu , G=ji , H=r , I=ki , J=zu , K=me , L=ta , M=rin , N=to , O=mo , P=no , Q=ke , R=shi , S=ari , T=chi , U=do , V=ru , W=me , X=na , Y=fu , Z=zi

Az enyém: Mizikiarizikushi Rinkashikikuchichika.

Na az a nem mindegy! :D