Amit én csak megélek, azt megírja más. Nem is baj, néha jobb, ha inkább kussolok.
"Édes délelőtt
Elképesztő, vasárnap reggel nyolc körül mennyire kihalt a külváros. Csak néhány veterán kutyasétáltató vetemedik arra, hogy napi rutinjának eleget téve rója a kátyús, fagyott, száraz utcákat.
Persze ilyenkor romlik el a lélegeztetőgépként funkcionáló headsetem. Fél füllel hallgatom Alanis Morissette éppen vidám nyivákolását. Kegyetlenül hozzászoktam már, hogy állandóan elkísér a zene. Ezzel zárom ki az ocsmány külvilágot és a külvilág részecskéit- az embereket. Magamat meg befelé a zenedobozkámba (szívnek hívom).
A Mecsek Áruház Uránváros felőli buszmegállójában ásítozik pár kósza lélek. Leheletük megtöri a hószitálást. Maja sehol. Megegyeztünk, hogy nyolckor találkozunk az Aranycipónál, hogy aztán péksütizzünk meg kávézzunk egyet... mikor épp írni akartam neki, hogy nem érek oda időben, kaptam az sms-t, hogy negyed kilencre már tuti odaér, csak most ébredezik. Ezt hívjuk mi szűk körben Benjamin Linus precedensnek. A találkahelyen voltam (a második felvonás szerinti) időben. Büszkeséggel és örömmel tölt el, amikor én várok valakire. Régen nem voltam késős típus, de a régi idők elmúlnak, és jönnek az újak- mint a rossz szokások, ugyebár. Szóval örültem, hogy belefeledkezhetek a galambok kétségbeesett morzsák utáni vadászatába, vehetek egy Kárpátia magazint és olvashatok, nézegethetem a megfáradt és életunt alakokat, ábrándozzak arról, hogy vidám vagyok. Közben kiiktattam Alanis Morissette-et is. Hallgattam, ahogy él a város, és levegő után kapkod a Föld.
Megjött a dilis... ötezerszer bocsánatot kér, hogy késett. Mert ő ilyen, ettől Maja. Betámadjuk a pékséget, legalábbis én úgy rontok be, mint aki a háborúból jött és három éve nem eszik mást a székletén kívül. Maja kiengedi a távozó nénit. Tisztelettudó, amit a magam módján meg is jegyzek. Közben már variálok, mit is reggelizzem. Egy szemrevaló, copfos fiatalember köszön vissza a pult mögül... vár... én is... ő félénk, mi meg kérjük, amit viszünk. Fizetés, mosoly, köszönés...
Annyira koncentráltam egész nap, hogy megjegyezzem a sarki kávézó nevét, ahová beültünk, de most nem jön a nyelvemre. Szóval beültünk egy kávéra, a pincérnővel történő kisebb egyezkedés után pedig nekiláttunk reggelizni. A menü: tejeskávé, Majának kakaóscsiga (az egyetlen csiga, amit nem szeretek), nekem valami mogyorókrémes cucc, mindemellé pedig kiadós beszélgetés. Egészen délután 3-ig. Közhely, de észre sem vettem, hogy telik az idő. Az édes élet jegyében elnyammogtunk egy eperturmixot is, tovább beszéltünk, és tovább és tovább... Annyi témát érintettünk és olyan értelmes, bölcsész beszélgetést folytattunk, amilyenben már rég volt részem. Kicsit visszazökkentem. Jó volt. Nagyon jó. Egyre többen laknak itt benn. =)
Szitál a hó. Maja szerint Isten mos. Túl sok mosószert vagy öblítőt rakhatott az adagolóba, most meg ránkcentrifugázza a végterméket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése