Művész szeretnék lenni. Olyan valaki, akit ha felriasztanak álmából, egy remekművet képes hányni a vászonra. Aki bármilyen megerőltetés nélkül képes összehozni egy rejtelmesen értelmes történetet. Akinek a munkáit a nagyok és hozzáértők is elismerik.
Művész szeretnék lenni. De nem vagyok az. Művésszé pedig nem válik az ember. Vagy annak születik, vagy művészkedéssel tetteti, hogy az, vagy harmadik lehetőségként egyáltalán nem az. Hogy én minek tartom magam, és mi vagyok, az két külön dolog. Most úgy érzem, hogy igazam van. Úgy érzem, hogy eddig bárminek is tartottam magam, egyik sem volt valós. Legjobb barát, jó tanuló, jó gyerek… Talán mind-mind csak egy elképzelt szerep volt, amit mások elvártak tőlem, én pedig úgy tettem, mint ha…
Egy kaméleon vagyok, aki alkalmazkodik a környezetéhez, de nem tudja, hogy milyen is az igazi színe. Talán semmilyen. Talán csak egy olyan szín, ami láthatatlanná tesz. Nem úgy, mint amikor beleolvadok a világba, hanem úgy, mint mikor a látómeződ szélén megvillan valami, de mire észreveszed, már el is tűnt... többé érdektelen.
Persze megint csak írok, de ezek csak gondolatok, érzetek, amiket ide vetek. Esetleg formázom a kedvem szerint. Széppé, élvezhetővé varázsolom. Még azt is, ami szívemig hatolóan mar belülről. Mert muszáj, hogy még a legrosszabb dologból is kihozzak valami jobbat. Hogy ne csak egy oldalra billenjen a mérleg. Mert akkor megint visszasüppedek az önsajnálatba, ami nem jó móka. Szóval azt hiszem, tettetem tovább, ami nem valós…
(Megjegyzés: Kicsit ellentétes ez most az előző dalhoz képest... most akkor hogy is van ez? Nem értem.)
(Megjegyzés: Kicsit ellentétes ez most az előző dalhoz képest... most akkor hogy is van ez? Nem értem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése