Gérard Genette: Transztextualitás

"A „kutatásban” az a kellemetlen, hogy az ember addig keresgél, míg
végül rátalál… arra, amit nem is keresett."

Our everyday life 59.

"Néha azt hiszem, hogy bolond vagy. Néha meg tudom, hogy bolond vagy."

23#

Ma van a szülinapom.
23 éve létezek saját testemben, mint egyedülálló entitás.
5 éve élek Pécsett.
1 éve van diplomám.
2 éve írok/írogatok.
2 családom van: a vér szerinti szanaszét, meg a választott barátok.
2,5 hónapja van párom, aki szeret és akit szeretek. //csoda
9 óra múlva előadok, és nincs kész a referátumom.
3 sört és egy pálinkát ittam ma+tegnap este.
1 emberöltő óta keresem magamban, hogy ki is vagyok, mit is érek.
10 percembe telt megírni ezt a bejegyzést.
5 órát alszom ma.
15 óra múlva átölellek.

Boldog szülinapot nekem.

Zsuzsitól

"Rajtad még részegen is látszik, hogy nem csak szép vagy, hanem okos is."

(Köszi!:D)

"Akkor ugye nincs autó, nincs lakás, nincs semmid"

Lennék valakié

Batman Power!

Batman izzadtságnak álcázott házi körtepálinka.

Felnőtt játék tükörből nézve

Mert te azt mondod, van egy távolság, ahonnan már nem tudnál tükörbe nézni. Ahol állnék, már az a test-közelség (valaki mással), aminél nem mehetnék tőled messzebb, állítod. Megbéklyózva mit tehetnék mást?
Ha nincs menekülés, jó lesz egy álca is. Már beleolvadtam a sötétbe, amiben élni kényszerültem. A szemem bogarán nem csillan meg rácsokon átszökő holdfény, őr kezében járkáló tűzpamacs. - Látok még egyáltalán? - Adj egy színt kezembe, azzal eljátszhatom, hogy kívánom. Hogy vonz, hogy vonzó vagyok én is. Hogy képes vagyok bármire, de főleg arra, amire kér. Hogy nem az vagyok, mint aminek te láttál. Hogy nem vagyok több, mint egy más-kielégítő eszköz. De annak elég. Nem sok, nem kevés, pont elég. Ő meg csak egy test, ami kibérelne engem egy időre. Nem is engem, hanem valaki mást. Valaki másnak a testét, a hangját, az illatát, a színét. Nem tudná, ki vagyok, akkor meg minek szégyenkezzem. Önmagam miatt semmiképp. Ez csak egy szerep. Felnőtt játék. - Ugye? - Mérhető értékem lenne. Annak legalábbis, amit csináltam. Viszont nem lenne másnap. Nem lenne viszlát. Nem lenne érzés, nem lenne fájdalom. Nem lennének kérdések. Csak egy hangos nyögéssel párosuló nedvesség valahol rajtam. Vagy bennem. Mindegy. Majd ezt is elzárom valami poros dobozkába a fejemben. Lezárjuk, elrakjuk, ott marad. Én meg már kijjebb leszek a cellából. Így rövidülne a hosszú éjszakám. Így hamarabb lehetnék megint önmagam. Kicsit közelebb a cella rácsához. Hamarabb mehetnék bárhová. - De főleg hozzád. Vagy veled.
A sötétben meg ki látja, hogy van tükör. Vagy milyen a tükörkép. A fény meg, ami felé araszolok, úgyis mögém vet árnyékot. Te meg csak engem nézel, ugye? Nem az árnyékot. És nem a dobozokat.

Vadászleses bringatúra

Szóval ma már elég volt az itthon ücsörgésből, és a nem létező beérkező e-mailjeim bámulásából, ezért elugrottam bringázni. Amúgy is terveztem, hogy minden nap kellene menni, egyre nagyobb távokat, hogy a kiesett röpi edzéseket azért valamivel kompenzáljam. Na meg nem ártana idén megint egy Balaton körüli bicikli túra. Amire rágyúrok, hogy ne haljak meg a második napon. Tehát ezennel kijelenthetem, hogy az edzés elkezdődött. Először csak Szentkirályszabadjáig megyek/mentem. A cél majd, hogy minél gyorsabban kiérjek. 4 km. Nem sok. aztán jöhet Balatonalmádi. Vagy akár a másik irányban Kádárta meg Gyulafirátót. Mellesleg tök jó lenne, ha lenne egy Veszprém körüli bringapálya. Azért nem akarok kimerészkedni az autópályára egy szál kétkeréken. Szóval elhajtottam Szentkirályig, vettem a kihalt "Presszóban" egy doboz kólát, a fíling kedvéért, na meg szomjoltás végett. Nagy volt a kísértés a fröccsre, de hát vezettem vagy mi a szösz. Aztán, mivel sok gyerek meg anyuka ténfergett az ivókút körül, visszahajtottam kicsit az úton és lekanyarodtam egy mező felé, hogy ott egymagam nyugalmában megigyam az itókám és gyönyörködjem kicsit a tájban és csendben. Találtam is egy tök jó helyet, na megy egy vadászlest a búzamező közepén, amire szépen letelepedtem. Felhőkbe képzeltem alakokat. Sast ijesztgettem fel az erdőből. Eldőltem. Kortyolgattam. Gondolkoztam. Aztán felriadtam arra, hogy jön egy kombájnszerűség, a bicóm a búzamező közepén - ahol azért hagytam, mert nem akartam letiporni a termést, ezért gyorsan leugrottam meg visszaszaladtam hozzá. Elbeszélgettem a bácsival, aki megérdeklődte, hogy hol a 89-es parcella (éppen a 90-esen voltunk, egy táblától tudom, de hogy a többi most melyik irányba...?), meg merre kell menni a lengyel piac felé, meg amúgy Veszprém felé. Aztán elköszöntünk, én meg elindultam, hogy hazakerekezem. Ez történt ma, holnap újrázás. Szerintem kicsit korábban azért, meg elviszem a fényképezőm, hogy ne csak a gatyi telefonommal csináljak képeket. Merthogy voltak szép virágok, meg amúgy is, a mező meg a felhők közül előbukkanó nap elég jó téma.

Ez történt ma. Köszönjük a virtuális nagy szemnek az olvasást. Viszlát.

Egy elképzelt reggel

Néha eltűnődöm azon, milyen lenne az életem, ha valaki más lennék.

Korábban kelnék. Csöndben. Nehogy felébresszelek. Mielőtt kibújok az ágyból, nézlek egy kicsit, ahogy alszol. Nyugtázom, hogy az életem része vagy. Kimegyek a konyhába, behúzom magam mögött az ajtót. Felteszek egy kávét. A hűtőből kirámolok pár tojást, szalonnát, anya baracklekvárját, narancslét. Elvégzem a reggeli párperces fürdőszobai szertartásom: pisilés, arc- és fogmosás. Létezésem halvány bizonyítéka a kócos hajú tükörképemben. Tükörtojást készítek. Szalonnát sütök mellé, pirosra, ropogósra. Közben a kenyeret is bedobom a pirítóba. A kávé lefőtt. Előveszem a kedvenc bögréd, magamnak egy üvegpoharat, a cukrot, a tejet a hűtőből. Közben hallom, ahogy már mocorogsz. Mindig a kávéillatra ébredsz fel. Mindig épp időben. Beslisszolsz a mosdóba. Vízcsobogás a fürdőből. Ásítás. Ahogy belépsz a konyhába, bekapcsolod a lejátszót. A tegnap késő este lekapcsolt album folytatódik. Hátulról hozzám bújsz, átkarolsz, beleszimatolsz a szalonnaillatúvá pöndörödött hajamba. Halkan hümmögsz. Megfordítasz. Megcsókolsz. Belenevetek a szádba.

- 'Reggelt!

- 'Reggelt!

Átveszed a tojás befejezését. A kenyér kipattan a pirítóból. Én megcsinálom a kávénkat, megterítek, kiöntöm a narancslevünket. Leülünk falatozni, közben még két kenyér pirul. Csendben majszolunk. Édes rutinná váltak már a reggeleink. Nem szólunk. Csak egymásra pillantunk néha. Lelopom az ajkadról az odaragadt tojásdarabot. Végigsimítod a bal kézfejem az ujjaddal, amikor lerakod a poharad, miután az utolsó cukros kávékortyot is kiszürcsölted. A második szelet kenyerekre lekvárt kensz. Amint végeztünk, csókkal köszönöd meg a reggeli energiafeltöltést. Elmész zuhanyozni. Bepakolom a szennyest a mosogatóba. Előveszem a jegyzetfüzetem. Azokat az álmaimat szoktam feljegyezni, amik sosem hagynak nyugodt estét nekem. Te javasoltad, hogy kezdjem el leírni őket. Majd kielemzed, és átalakítod. Kinyitom az utolsó megírt oldalon, lapozok egyet és gyorsan feljegyzem az aznap éjjel megélteket. Csak pár zavaros kép. Menekülés. Visszalapozok hozzád. Elolvasom, mit írtál bele tegnap, miközben fogat mostam.

"Drágám, fájó volt olvasni... De ne aggódj! Épen és egészségesen ficeg... éjjel úgy kapaszkodom majd beléd, mint saját izmaim egymásba..."

Mosolygok. Mint ahogy mindig, olvasva esti szellemességeid. Visszagondolva tényleg úgy kapaszkodtál belém. Akkor fel sem fogtam. Vizesen, magad köré csavart törülközővel kilépsz a fürdőből. Valami gond van a vízzel, mondod. Már megint? Megyek, hogy megnézzem én is, és egy újabb sort szörnyülködhessünk az olcsó albérleten. Nevetsz. Megfogod a kezem és ruhástól behúzol a zuhanyfülkébe. Megnyitod a csapot, sikítozom a hirtelen jött vízáradattól. Szorosan tartasz, nevetsz, megcsókolsz megint. Vetkőztetsz.

- Azt hiszem, ma elkésem a munkából. - mondod.

- Megint...
Talán ilyen lenne egy reggelem, ha valaki más lennék. Más lehetnék. Ha lehetnék valakié. Közben lehet, hogy nem is szeretné a kávét. Vagy hogy nem reggelizik. Vagy pedánsan sosem késne el a munkából. Vagy én jóval később kelnék, mint ő. Vagy ő készítené a reggelit. De nem is ez a lényeg. Lennék én és lenne ő. Együtt, egy ágyban. Egy konyhában, amit ha csak bérlünk is, de a miénk lenne.